Kezdőlap

TimeTeam

25+ év értékesítői tapasztalattal rendelkező csapat vagyunk, akik szeretnek emberekkel foglalkozni.

Ez érezhető a megbízóinkkal való együttműködésben, és a tényleges telefonhívások és értékesítési kampányok lebonyolításában is.

A hagyományos, monoton hangú telesales script felolvasás típusú telefonos megkeresések kora szerencsére leáldozott. A cégek viszont továbbra is szeretnének új vevőket látni a pipeline-ban, a Sales Funnelben, a „cső”-ben.

Megbízóink ezen igényét szolgáljuk ki értékesítési szolgáltatásainkkal: telefonos és LinkedIn értékesítési kampányokat tervezünk A-tól – Z-ig.

Egy jól felépített telesales és LinkedIn kampány nem csak a címlistából és a telefonos forgatókönyvből áll, a TimeTeam a telesales igény gondolatának a megszületésétől az érdeklődők átadásáig a megbízóival dolgozik együtt a legjobb siker érdekében.

Szolgáltatásaink

Piackutatás

Minden jó üzlet alapja a piaci igények pontos ismerete. Megbízóink különböző okoból veszik igénybe piackutatási szolgáltatásainkat: startupok, induló vállalkozások az ötletükre vonatkozó valós keresletet szeretnék validálni, hogy mit tartanak abból értékesnek, a már régebb óta működő vállalkozások a meglevő ügyfeleikről szeretnének több információhoz jutni, vagy az új termékkel, szolgáltatással kapcsolatos igényeket és visszajelzéseket szeretnék alaposabban megismerni.

Lead generálás

Kinek lehet értékes az ajánlatom? Minden vállalkozót ez érdekel. Segítünk megtalálni a jó ügyfeleket. Ehhez már csak a jellemzőik meghatározása szükséges és a cégadatbázisból leszűrt célcsoportot telefonon és e-mailben keressük meg, hogy ezt követően már a megszűrt, kvalifikált értékesítési lehetőségek adjuk át ügyfelünknek. Induló vállalkozásoknak, marketing-értékesítési kampányokhoz ajánljuk.

LinkedIn jelenlét

Egyedi és személyre, cégre szabott teljes körű LinkedIn marketing szolgáltatásokat nyújtunk, hogy segítsük vállalkozásod növekedését. Számíthatsz ránk a megfelelő profil kialakításban, brand építésben, minőségi leadszerzésben és LinkedIn marketing, sales oktatásban is.
Bővebben…

Virtuális értékesítés

Ha nincs elég erőforrás arra, hogy egy teljes embert alkalmazzon egy cég értékesítőként, akkor javasoljuk az igényekhez rugalmasan igazodó virtuális értékesítő szolgáltatásunkat. Akkor és annyi erőforrást nyújtunk, amennyi az adott proaktív vagy reaktív működéshez szükséges. Mind új ügyfelek szerzésére, mind meglevő ügyfelek kiszolgálására tudunk folyamatos megoldást. Nincs betanítási kockázat, ami egy új értékesítő – alkalmazott felvételével járna. A teljes értékesítési ciklus és bármelyik részfolyamatára alkalmazható, akár nullától akár a szerződéskötésig.

Értékesítési kampányok lebonyolítása

Az időszakosan megnövekedett értékesítési igények, kampányok, konferenciák szervezése, vagy akár a meglevő sales csapat kiegészítése vagy az értékes lehetőségek előszűrésére akciók megszervezését, lebonyolítását, folyamatos értékelését és javítását is vállaljuk. Nem lesznek olyan “elfelejtett” ügyfelek, akikkel nem veszi fel senki a kapcsolatot.

Ügyfélelégedettség-mérés

Termékfejlesztési ötlet fizetőképes keresletét kell meghatározni? Hirtelen megnövekedett az ügyfélvesztés, de nem tudni, hogy miért? Nincsenek kiszolgálási igény szerint osztályba sorolva az ügyfelek, vagy nincs is egyáltalán információ róluk? Mindezeket segítünk megoldani.

Hideghívás kampány

Vállaljuk terméke/szolgáltatása célcsoprotjának meghatározását, ügyfél adatbázis szűrések elvégzését, és az így meghatározott célcsoport lista szereplőivel az első kapcsolatfelvételt, az eredmények, következő lépések és visszajelzések átadását.

Cross – és upsell

Meglevő ügyfékör számára újabb termékek/szolgáltatások iránti vevői igények felmérését, tesztelését, és akár az értékesítést és 1-3 hónap után az eredmények visszamérését is megoldjuk.

„Elfelejtett” ügyfelek aktivizálása

A legkönnyebben megcélozhatók, a már egyszer vásárlók. “Leporoljuk”, “adattisztítjuk” ügyféladatbázisát, visszajelzéseket gyűjtünk a meglevő vagy csak volt ügyfelektől, és akár egyúttal információkat is szerzünk a versenytársakról is.

Időpont-egyeztetés

Direkt értékesítők támogatására ajánljuk. Megfelelően kvalifikált, érdeklődő ügyfelekkel szervezünk időpontokat. Az eredményeket Excel vagy online táblázatban, vagy akár közvetlenül CRM-ben adjuk át.

Adabázis aktualizálás

Nagyobb értékesítési kampány, ERP vagy CRM rendszer bevezetés előtt célszerű az ügyfél és kapcsolattartó kontakt adatok tisztítása, aktualizálása, melyet online ügyfél adatbázisokban keresve, valamint telefonos és e-mailes direkt kapcsolatfelvétellel végzünk.

Értékesítési tanácsadás

A vállalkozás stratégiájábólból és marketing tervéből, a design thinking eszköztárát is alkalmazva a mindennapi operatív sales management szintig széleskörű és alapos tapasztalattal rendelkezünk: értékesítők vezetése, motiválása, teljesítménymérési és jutalék rendszer kialakítása, értékesítési és ügyfélkezelési folyamatok, szabályozások kialakítása, CRM felmérés, bevezetés, továbbfejlesztés, vagy a marketing és értékesítési helyzet átvilágítása, új értékesítési rendszert kialakítása és bevezetése. Startupok, KKV-k, és multinacionális nagyvállalati ügyfeleink is biztonyítják ezt.

Értékesítési tréning

Egyedi, cégre szabott céloknak és igényeknek megfelelő értékesítési tréningeket tartunk. Nem csak telesales, hanem direkt és indirekt értékesítésben olgozók számára is, személyesen és/vagy online képzési formákban.

Telefonos értékesítés

Ha azt állítjuk, hogy mindenkinek volt már tapasztalata telefonos értékesítővel, nagyot nem tévedünk.  A kérdés az, hogy JÓ telefonos értékesítővel hányan találkoztak?

Nem mindegy, hogy ki csinálja. Legjellemzőbb felkéréseink a hideghívás alapú telefonos értékesítési kampányok. Ebben az esetben olyan potenciális ügyfeleket hívunk – a megbízó kérésére – akik a mi megkeresésünk alkalmával találkoznak először a megbízónk cégével.

Hogy mennyire nem mindegy, hogy ki hívja a potenciális ügyfeleket?

Van -e értelme azt magyarázni, hogy igen, számít az első benyomás.

Hogyan dolgozunk?

Minden cégnél belefolyunk az értékesítésbe. Egy rosszul megtervezett telefonos kampány mehet a kukába, ha nem adjuk hozzá azt a sokéves tapasztalatot, amivel rendelkezünk.

Mit jelent ez?

  • Mi legyen az az egyértelmű üzenet, amivel megkeressük a potenciális ügyfeleket?
  • Mi a leglényegesebb információ, amit a megbízó meg szeretne tudni a potenciális ügyfeleiről?
  • Mi lesz a „következő lépés”?
  • Kik veszik át az érdeklődő ügyfeleket?
  • Milyen mélységekig tájékoztassuk az ügyfeleket?
  • Problémát, visszacsatolást kinek jelezhetünk?

Egy sikeres telefonos kampány tervezést igényel.

Referenciáink

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Rólunk

A legfontosabb számunkra megbízóink elégedettsége.

Kapcsolat

Timeteam Hungary Bt.
1193 Budapest,
Mikszáth Kálmán utca 20.

Szilvia: +36 306766531
szilvia.nemeth@timeteam.hu

Barbara: +36 203189038 barbara.krupp@timeteam.hu